Templomból a kórházba

- A műtét óta ön az atya támasza, a mindennapok segítője. Hogyan telnek a napjaik?
- Az atya kilencven éves. Korára és egészségi állapotára tekintettel meglehetősen gyenge állapotban van. Öten segítjük, és őket én irányítom, hogy az atya minden óhaja teljesítve legyen, és el tudja viselni ezt az emberhez nem méltó életminőséget.

- Szép és tartalmas életút van az atya mögött.
- Valóban. Egész életében egy Pest környéki település katolikus papja, a hívők lelki vezetője volt. Felépített egy gyönyörű modern templomot. Maga köré szervezett közel százfős közösséget, megszervezte a helyi énekkart. Nagyon szerette a gyermekeket oktatni, nevelni őket a katolikus vallás erkölcsi és hitéleti szabályaira. Hogy mindez hatékonyan működjön, óvodát alapított. Az építkezéseket sok nehézség közepette külföldi segélyekből oldotta meg. Az atyának a Szűzanya a mindene. Bevezette, hogy a hívek minden hónap első szombatján jöjjenek a templomba gyónni-áldozni. Ma is nagy Szűzanya-kultusz van a településen.

- Ön hogyan került az atya közelébe?
- Tizenegy éves koromban volt egy Szűz Mária-élményem. Megjelent előttem Szűz Mária, jóságosan mosolygott rám, és éreztem kimondhatatlan szeretetét. Ezt a csodálatos élményt lehetetlen szavakkal kifejezni. Mindenesetre, a csoda hatására elhatároztam, hogy a továbbiakban Istennek szentelem életemet. Azokban az időkben azonban nem lehettem apáca, így azt tekintem életfeladatomnak, hogy az atya életét segítem.

- De ön gyógyszertárvezető volt. Hogyan sikerült ezt a két dolgot összeegyeztetni?
- Igen, az voltam, de amikor az atya megbetegedett, választanom kellett, hogy tovább dolgozom-e, vagy az ő életével törődöm. Döntésemben nagy szerepet játszott, hogy az atya nevelt a Szűzanya-tiszteletre. Úgy éreztem, hogy tartozom neki és a Jóistennek is annyival, hogy egész életemet az atya segítésének szentelem. Nagyon sok megpróbáltatáson mentem keresztül akkortájt: tanult nő létemre a plébánián mostam, főztem, takarítottam. Azonban kételyeim támadtak, hogy Isten valóban ezt a sorsot szánta nekem? Aztán egyszer nem bírtam tovább, és elmentem Franciaországba, Lourdes-ba. A kívülről füstös kis barlangnál megéreztem a Szűzanya felém irányuló szeretetét: azt mondta nekem, hogy csak az ér valamit, amit felebarátaimért és az Istenért cselekszem. Én akkor végleg elhatároztam, hogy amíg élek, a Jóistent és az atyát fogom szolgálni.

- Most az atya önnél lakik. Ez nem egy szokványos történet.
- Épp akkor jött ki az atya a kórházból, amikor hazaértem Franciaországból, így ismét egy döntéshelyzet elé állított a Jóisten. Az atya betegsége miatt nem mehetett vissza a plébániára, ahol addig élt. Mivel a nyugdíja nagyon kevés volt, Székesfehérvárra helyezték volna el a papi otthonba. Furdalt a lelkiismeret, hogy elengedjem-e őt oda, ahol fel kell adnia eddigi hivatását, hiszen szerette a plébániát és a templom volt mindene. Ha el kell mennie innen, az számára egyenlő lett volna a halállal. A lelkiismeretem ezt nem engedte, így befogadtam az atyát a házamba, és azóta együtt vagyunk.

- Hogy is kezdődött pontosan a betegség? Az atya misézés közben lett rosszul, és a templomból vitték egyenesen a kórházba.
- Igen, így történt. Rá egy évre az atya négyórás műtéten esett át, tumor miatt eltávolították a gyomrának a háromnegyedét. Akkor nem kapott sem kemo-, sem pedig sugárterápiát. Ezután negyedgyomorral élt. Amit lehetett, megadtam neki: ápoltam, figyeltem az étkezésére. Gyakran, de csak keveset és könnyű ételeket volt szabad ennie, így a gyomra fokozatosan kitágult. Akkoriban az állapota nem is nagyon érdekelte az atyát, csak és kizárólag az bántotta, hogy nem teljesítheti hívei szolgálatát. Sorscsapás volt számára, hogy a betegség miatt nem tudta teljesíteni a papi hivatását. Ameddig tehette, még visszajárt a templomba misézni vagy gyóntatni. A hívek nagyon szerették őt, és imádta a gyerekeket. Éppen ezért, akiket annak idején tanított, azoknak az unokái is visszajártak hozzá gyónni-áldozni.

- A műtét után semmilyen táplálékkiegészítőt sem szedtek. Később miért döntöttek mégis másként?
- Teltek-múltak az évek, és a bajok továbbra sem kerülték el az atyát: epekőműtét, egy agyi érszűkület miatt neurológiai kezelés, később pedig gyomorvérzés. Nem beszélve arról, hogy az atya majdnem 40 kilót fogyott, majd egy év elteltével két szívműtétet hajtottak végre rajta. Ez volt az a pont, amikor megijedtem, és azt mondtam, hogy a műtétek mellett most már valami más segítség is kell. (...)

- Milyen változást tapasztaltak?
- A szívműtétek után (…) teljesen normalizálódott az állapota. Fölszedett 4-5 kilót és a kedélyállapota is javult, olyannyira, hogy el tudtunk menni Svájcba a barátokhoz, és ott rendszeresen templomba tudott járni. Mondhatom, akkor nagyon megnyugodtunk, és reménykedtünk a jövőben.

- És mit tartogatott a jövő?
- Nagyon féltünk a gyomorműtét 5 éves évfordulójától, nehogy valahol kiújuljon a daganat. Hála Istennek, újabb tumor vagy áttét nem keletkezett az atya szervezetében, de egyéb egészségügyi problémák felmerültek. Az utókezelés során azonban a veséjében cisztákat találtak. Ezen felül prosztata-megnagyobbodást, ami természetesen a korral is járhat, de a húgyhólyagban homogén telítődést, továbbá ismét véres székürítést diagnosztizáltak. Az atya mindezt zokszó nélkül, hősiesen viselte.

- Most hogy van az atya?
- Sajnos egy ideje rossz az étvágya. Valami felemészti az ételt, amit megeszik. (…) És sajnos azt kell mondjam, hogy a betegségen túlmenően az évek is haladnak és az atyával.

* * *