Ewing-szarkóma

Megosztás:

A Ewing-szarkóma a harmadik leggyakoribb csontszarkóma, amely az összes csontrák-típus 6-8%-át teszi ki. Hogyan alakul ki a betegség, és miként zajlik a kezelés?

A Ewing-szarkóma egy nagyobb daganatosztály, a kezdetleges idegrendszeri sejtekből kiinduló primitív neuroektodermális tumorok (PNET) családjának elsődlegesen csontban kialakuló képviselője. Az összes primer csontrák 10%-a, az összes gyermekkori daganat 1-2%-a Ewing-szarkóma. Ellentétben a többi primer csontrákkal, sem csont-, sem porcszerkezetet nem mutat - hiszen nem is ilyen jellegű sejtekből fejlődik. A daganatsejtek aprók, kerekdedek, jellegtelenek, felületesen nyiroksejtekre hasonlítanak.

Ez a tumortípus még az oszteoszarkómánál is inkább a gyermekkor daganata: 5-20 éves kor között fordul elő, de a 10 év alatti, legfeljebb korai tizenéves korosztály a leginkább veszélyeztetett. Fiúkban kicsit gyakoribb, mint lányokban, és érdekes módon a kaukázusi (fehér) rasszban 10-szer olyan gyakori, mint az ázsiai vagy afrikai eredetűek körében.

A Ewing-szarkóma kialakulása, kockázati tényezői

A Ewing-szarkóma kialakulásának oka ismeretlen. A koreloszlás alapján feltételezni lehet, hogy - amint az oszteoszarkóma is - a daganat keletkezése az intenzív csontnövekedéssel van összefüggésben. Bár a kiváltó ok nem ismert, az összes PNET-tel együtt a Ewing-szarkóma is egy sajátos kromoszomális átrendeződést hordoz, mely a 22-es és valamelyik másik (leginkább a 11-es) kromoszóma meghatározott régiói közötti kicserélődés (transzlokáció) eredménye. A transzlokáció következtében a Ewing-szarkóma gén (EWS) csonkított változata összeolvad valamely más gén szintén csonkított változatával, miáltal egyfajta hibrid, ún. fúziós fehérje jön létre. A leggyakoribb fúziós partner, amelyet az esetek 85%-ában azonosítanak, a FLI1 nevű, génátírást szabályozó fehérje. A kromoszómaszakasz-csere nyomán keletkező fúziós fehérjék aktivitása vezet a génátírás szabályozásának zavarához, végső soron a daganat kialakulásához. A transzlokáció pontos helye meghatározza az előálló fúziós fehérje aktivitását, ezért a kórjóslat szempontjából nem jelentéktelen.

A Ewing-szarkóma kialakulásának helye

Típusosan a hosszú csöves csontok diafízisében, kisebb mértékben a bordákban, illetve a medence és vállöv lapos csontjaiban alakul ki. A csontbeli megnyilvánuláshoz nagyon hasonló viselkedésű PNET-daganat alakulhat ki a csontok körüli lágyszövetekben is; a gyakorlatban ilyenkor is Ewing-szarkómáról beszélnek.

A Ewing-szarkóma tünetei, felismerése

A csonttumorok között a Ewing-szarkómára sajátosan jellemző, hogy a helyi csonttünetek (fájdalom, korlátozott ízületi mozgás stb.) mellett generalizált, vagyis a teljes szervezetet érintő tünetek: láz, fáradékonyság, emelkedett fehérvérsejt-szám is jelentkeznek. A képalkotó eszközök felvételein a velőűrből terjedő daganat által kiszélesített üreg, körülötte a csonthártya reakciójaként jelentkező hagymalevélszerű csontújdonképzés látható. A szövettani képen a daganatsejtek rosszindulatú nyiroksejtekre (limfómára), vagy egy másik, szintén kezdetleges idegrendszeri sejtekből álló gyerekkori daganat, a neuroblasztóma áttétjére emlékeztethetnek. A döntésben segít a Ewing-szarkómára egyértelműen jellemző kromoszóma-eltérés kimutatása.

A Ewing-szarkóma lefolyása

Kezeletlenül igen agresszívan növekvő daganat; a gyerekek kb. 1/3-ában már a diagnózis felállításakor távoli áttéteket találnak.

A Ewing-szarkóma kezelése

A Ewing-szarkóma kezelésének fejlődése az onkológia egyik sikertörténete. A kemoterápiás éra beköszönte előtt egyedül a sebészi kezelésre lehetett támaszkodni, amely azonban önmagában csupán 10%-os 5 éves túlélést tudott biztosítani, hiszen a diagnóziskor már jelen lévő áttétek gyorsan növekedésnek indultak, és a betegség hamar végzetessé vált. Ma a kombinált pre- és posztoperatív kemoterápiának köszönhetően az 5 éves túlélés 75%-ra emelkedett. Különösen jók az esélyek azokban az esetekben, amikor a daganat a környező lágyrészekre még nem terjedt rá. Mind a pre-, mind a posztoperatív kezelésben a legkülönbözőbb hatásmechanizmusú kemoterápiás szereket kombinálják a lehető legintenzívebb hatás elérése érdekében, kihasználva azt a tényt, hogy a gyerekek szervezete agresszívabb kemoterápiás kezelést képes elviselni, mint a felnőtteké.

A magas dózisú kemoterápia előnye, hogy nagyobb hatékonysággal pusztítja el a daganatsejteket; ugyanakkor a vérképzésért felelős csontvelői sejteket is károsítja. Az intenzív kemoterápia megkezdése előtt ezért olykor a beteg saját csontvelőjéből vérképző őssejteket nyernek ki, amelyeket a kemoterápiát követően visszaadnak, így helyreállítják a vérképzést. Ez az őssejt-transzplantációs eljárás jól megválasztott esetekben jelentősen javíthatja a daganatmentes túlélés esélyeit.

A magas dózisban alkalmazott kemoterápiás szerek leggyakoribb heveny mellékhatása a húgyhólyag vérvizeléssel járó gyulladása, melyet bőséges folyadékadással és a mesna nevű semlegesítőszerrel próbálnak kivédeni. Ismert mellékhatások még az agyműködés átmeneti zavarai (az aluszékonyságtól a hallucinációkon át egészen a kómáig) és a vesekárosodás. Sajnos hosszú távon nem elhanyagolható, mintegy 8%-os az agresszív kemoterápia nyomán kialakuló vérképző rendszeri daganatok - mielodiszplázia, akut limfoid leukémia - kockázata. Amint azt az oszteoszarkóma kezelésénél is elmondtuk, az esetlegesen kialakuló súlyos mellékhatások kockázatát egyedül a teljes gyógyulás ígérete teszi elfogadhatóvá. Ez a cél ugyanis az intenzív kemoterápia nélkül biztosan elérhetetlen. Mindenesetre az orvosok törekszenek arra, hogy felismerjék a kezelésre adott kedvező válasz jeleit, és a terápiára jól reagáló gyerekek esetében a szükséges minimumra csökkentsék a szerek adagját.

A Ewing-szarkóma a többi csontráknál valamivel jobban reagál a sugárkezelésre. Ezt a tulajdonságát olyankor használják ki, ha a daganat kimetszése nem történhetett széles biztonsági zónával, vagy ha a tumor gyengébben reagál a gyógyszeres kezelésre.

A Ewing-szarkóma prognózisa

A gyógyászati gyakorlatban a Ewing-szarkóma lokalizált és metasztatikus stádiumairól beszélnek. A lokalizált folyamat láthatóan csak a környező lágyrészeket érinti, bár a mikroszkopikus távoli áttétek jelenlétével minden esetben számolni kell. A betegek ź-ében már a diagnózis felállításakor képalkotókkal látható áttétek alakultak ki, melyeket leginkább a tüdőben, más csontban és csontvelőben, ritkábban a májban vagy nyirokcsomókban kell keresni. A lokalizált stádiumú betegség 5 éves túlélése 70% fölötti, az áttéttel jelentkező esetekben ez az érték sajnos csupán 20-30%, legfeljebb akkor kissé magasabb, ha csak a tüdőben és csak kisszámú áttétet találtak. A kórjóslat általában akkor kedvezőbb, ha a tumor kicsi, perifériás elhelyezkedésű (vagyis a végtagokat és nem például a medencét érinti), a vér tejsav-dehidrogenáz szintje nem emelkedett, a daganat jól válaszol a kemoterápiára, emellett a beteg 10 évesnél fiatalabb. A molekuláris vizsgálatok is fontos adalékokat szolgáltatnak a prognózishoz, ugyanis a 22-es kromoszómát érintő génátrendeződés milyensége, illetve a p53 daganatgátló gén állapota is meghatározó a betegség lefolyása szempontjából.

A csontrák-típusok kialakulására, tüneteire, kezelésére vonatkozó általános információk A csontrákról általában című rész alfejezeteiben találhatók.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Ajánló