Dohányzásról, szenvedélybetegségekről az addiktológus szemével - interjú dr. Petke Zsolttal

Daganatok.hu 2021. október 13.
Megosztás:

Milyen tényezők határozzák meg a szenvedélybetegségek kialakulását, egyáltalán mikor beszélünk szenvedélybetegségről, és mit tehetünk a kialakult szenvedélybetegségek ellen? Ezen kérdések kapcsán beszélgettünk dr. Petke Zsolt addiktológus pszichiáterrel, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet osztályvezető főorvosával.

Mi a szenvedélybetegség fogalma? Mikor beszélhetünk szenvedélybetegségről?

Az addikció kialakulását a személyiségfejlődésben látom, ennek során három tényező határozza meg a szenvedélybetegség kialakulását - a genetikai tényezők, a családi minta és a tágabb környezetben (például óvoda, iskola) elsajátított minták. A személyiség nagyrészt 20-24 éves korra alakul ki, ez alapján fogunk döntéseket hozni, illetve olyan mintákat vagy példaképeket választani, amelyeket az előző évek során követendőnek tartottunk. Ez azt jelenti, hogy könnyebben fogunk addiktív mintát - rendszeres szerhasználatot, szerencsejátékot, túlzásba vitt munkát, sportot- választani akkor, ha ez a családunkban elfogadott, a környezetünkben gyakran találkozunk ezzel, vagy a példaképnek tekintett személyek, akikre felnézünk, hasonlítani szeretnénk. A szenvedélybetegek hasonlóan működnek. Az addiktív hajlam egyértelműen örökölhető, ezzel együtt a függőség olyan betegség, ahol a viselkedési minták változtatásával a probléma bármilyen stádiumban orvosolható. Látnunk kell, hogy a felnőttkor előnye, de felelőssége is a káros viselkedésmintákon történő munka.

Vannak arra vonatkozó adatok, hogy a szenvedélybetegek ugyanazt a családi mintát követik?

A függőségre hajlamosító vonások, az előbb említett destruktív minták felnőttként egy megfelelő döntéssel vagy terápiával "elhalkíthatók", változtathatók. Ez azt jelenti, hogy hiába vagyok súlyosan hajlamos a különböző függőségek kialakulására, ha úgy döntök, akkor lehet másmilyen is az életem. A hajlam ellenére is lehet szerhasználat nélküli, örömteli életet kialakítani.

Magyarországon - az egyén szintjén - melyik szenvedélybetegség jelenti a legnagyobb problémát?

A világ nagy részéhez hasonlóan hazánkban is a dohányzás és a túlzott mértékű alkoholfogyasztás a legelterjedtebb. A lakosság 10-20 százaléka hajlamos a függőségre. Ha az aktuális adatokat nézzük, Magyarországon 5-600 ezer alkoholfüggő van. A dohányzás esetében a lakosság körülbelül 20-25 százaléka érintett, de ebbe azok is beletartoznak, akik nem rendszeresen dohányoznak, vagyis napi egy-két szál cigarettát szívnak el, esetleg két-három naponként dohányoznak, ami kevésbé ártalmas függőség.

Hogyan határozható meg a függőség súlyossága?

A függőség súlyosságát az egyén kapcsolatainak minősége alapján határozhatjuk meg. Ha valaki ellátja a munkáját és megfelelő időt fordít azokra a személyekre, akik fontosak a számára, akkor nem beszélhetünk súlyos függőségről. Az elfogyasztott szer mennyisége is jelzi a probléma súlyosságát, ez alapján az is következtethető, hogy mennyi időt vesz el a szerhasználat a kapcsolatoktól. A kevésbé súlyos függőségnél ritkábban és kevesebbet fogyasztunk az adott szer(ek)ből. Az idő előrehaladtával emelkedik a mennyiség, vagyis megítélhető, hogy súlyos függőségről van-e szó. Tudunk azonban olyan dohányzókról is, akik egész életük során napi egy-két szálnál maradnak. Ugyanez a francia példa, vagyis a vacsoránál mindenki megiszik egy pohár bort és ebből soha nem lesz egészségi probléma. Ezzel nekünk, addiktológusoknak nem is kell foglalkoznunk.

Mennyire veszélyes a nikotin addiktológiai szempontból?

A nikotin addiktív hatása jelentős, tehát gyorsan rá lehet szokni. Gyorsan és erősen csökkenti a szorongást, növeli a koncentrációt. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az addiktív szerekre csak azok szoknak rá, akik hajlamosak a szenvedélybetegségre. Addiktológusként azt látom, hogy fontosabb a személy hajlamát hangsúlyozni ebben a helyzetben, mert az addikció szempontjából ő van döntési helyzetben. Tehát ha tudom magamról, hogy hajlamos vagyok a szenvedélybetegségre, akkor nem szabad elkezdeni napi egy-két pohár alkoholt meginni vagy egy-két szál cigarettát elszívni, mert nagy valószínűséggel ebből rövidesen nagyobb mennyiséget igénylek.

Milyen pszichés módszerek állnak rendelkezésre a dohányzásról való leszokás támogatására?

A legfontosabb tanács az - bármilyen függőségről esik szó -, hogy akinek hajlama van az addikcióra, az egyáltalán ne kezdjen el dohányozni. Amennyiben már súlyosabb függőség alakult ki, érdemes megpróbálni egyik napról a másikra letenni a függőséget okozó szert, függetlenül attól, hogy addig mekkora mennyiséget fogyasztott. A dohányzás megszakítása nem okozhat tartós egészségkárosodást, legfeljebb néhány napig tartó ingerlékenységet, feszültséget, alvászavart. Ha a leállás két-három próbálkozás után sem vezetett eredményre, érdemes orvosi segítséget kérni a leszokáshoz, amennyiben ez sem vezet leszokáshoz, akkor olyan ártalomcsökkentő megoldásokat javasolt keresni, amelyek ugyan a szervezetre gyakorolt károk mennyiségét csökkentik a cigarettázáshoz képest, de ezek sem kockázatmentesek. Itt elsősorban a dohányfüstben lévő káros anyagok mérséklése a cél úgy, hogy a szervezet közben hozzájut a nikotinhoz például olyan füstmentes alternatívákkal, melyek használatával alacsonyabb károsanyag-kitettség érhető el, mint a hagyományos dohánytermékekkel.   

A dohányzásról való leszokás általában nem sikerül két-három próbálkozás után, gyakori a visszaszokás. Érdemes többször próbálkozni a végleges leszokásig?

Azt gondolom, hogy ez egy kétélű fegyver. Mondhatjuk azt is, hogy tessék gyakran próbálkozni, viszont a gyakori próbálkozások között továbbra is veszélyes a szerhasználat. A dohányzók szinte mindegyike próbálkozott már a leszokással, egy napra körülbelül 90 százalékuk letette már a cigarettát. Közülük azonban nagyon sokan halnak meg tüdőrákban, krónikus légzési vagy keringési betegségben. A "próbálkozom, próbálkozom, egyszer majd csak sikerül" mentalitás magas kockázatot hordoz, mivel ezen idő alatt nagyrészt folyamatos a szerhasználat,  súlyosbodik a függőség, valamint a dohányzással összefüggő betegségek kialakulásának a kockázata.

Ha valaki egyedül nem tud leszokni a dohányzásról, az addiktológus milyen módszerekkel segíthet?

A dohányzás annyiban különbözik az alkoholfüggőségtől, hogy a személyiség működését kevésbé károsítja. Ez azt jelenti, hogy a dohányzó még 20-25 év után is jól el tudja látni a munkáját, részt vesz a család életében, tehát a szociális működésében nem keletkezett akkora kár, az addiktológusnak ezért elsősorban azzal kell foglalkoznia, hogy megelőzze azokat a károsodásokat, amelyek hosszútávon visszafordíthatatlan betegségeket okoznak. Elsősorban a különböző nikotintartalmú tapaszokat, tablettákat, rágógumikat, valamint az egyéni pszichoterápiát vagy a csoportterápiát szoktuk javasolni, bár utóbbiak kevésbé népszerűek. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az önismeret hiánya a függőség mozgatója, a szerhasználat pedig a jéghegy csúcsa az alkalmazkodási problémák terén. Ha tehát a cigiről történő leállás biztosan sikertelen, akkor jöhetnek szóba az általam említett ártalomcsökkentési módszerek, amelyek véleményem szerint világméretű áttörést hozhatnak a klasszikus dohányzás felszámolásában. Ezek használatával pótolható a szervezet számára a nikotin, de nem okoznak olyan óriási füstexpozíciót, ami a légzőszervi betegségek egyik kockázati tényezője. Ettől függetlenül fontos tudni, hogy a dohányzás ártalmainak megszüntetése hosszú távon kizárólag úgy érhető el, ha teljesen felhagyunk a nikotin- és dohány tartalmú termékek fogyasztásával.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, amely a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával készült.
 

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.