Mi alapján dönt egy orvos a betege kezeléséről? - Mikala Gábor előadása (videó)

Daganatok.hu 2014. szeptember 26.
Megosztás:

Mit jelent az a fogalom, hogy bizonyítékokon alapuló orvoslás? Milyen lépésekből áll a várhatóan leginkább hatékony kezelési forma kiválasztása? Mi tekinthető egy-egy kezelés esetében elég jó minőségű bizonyítéknak? Milyen előnyökkel járhat a klinikai vizsgálatokban való részvétel? Dr. Mikala Gábor, a Szent László Kórház főorvosa a Limfóma Világnapon válaszolt ezekre a kérdésekre.

"A bizonyítékokon alapuló orvoslás a rendelkezésre álló evidencia tudatos alkalmazását jelenti az adott betegre levetítve, a klinikai kezelés döntéshozatali folyamata során" - definiálja a fogalmat dr. Mikala Gábor részlegvezető főorvos (Fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet, Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztály). Hétköznapi nyelven ez azt jelenti, hogy az orvos nem hasraütés-szerűen, hanem tudatosan, az adott beteg állapotát és lehetőségeit alaposan végiggondolva, saját tapasztalatai és a rendelkezésére álló szakirodalom alapján hoz döntés a választandó kezelési formáról.

Az alkalmazni kívánt kezelés kiválasztásakor az első lépést mindig a helyes kérdésfeltevés jelenti. Ez határozza meg, hogy a szakember melyik korábbi eseteit fogja felidézni, és pontosan mit kezd majd el keresni az orvosi szakirodalomban. Egymásnak ellentmondó eredmények is előkerülhetnek, ezért dönteni mindig csak a terápiás lehetőségekre vonatkozó információk gondos mérlegelése után lehet. A választott kezelés gyakorlati alkalmazása során válik majd csak teljesen egyértelművé, hogy helyes volt-e a meghozott döntés, és amennyiben nem, akkor az orvosnak készen kell állnia arra, hogy felülvizsgálja saját korábbi döntését - hangsúlyozta Mikala, aki a klinikai vizsgálatokból származó bizonyítékok négyféle szintjét (evidenciaszintek) is ismertette:

A bizonyítékok erősségének szintjei:

  • Első szintű evidencia: Jól tervezett, véletlenszerű besorolással végzett (randomizált) vizsgálatok eredményei. Utóbbi azért nagyon fontos, mert így sosem az orvos betegséggel kapcsolatos megérzései döntenek az alkalmazni kívánt kezelés kiválasztásában.
  • Másodszintű evidencia: Jól tervezett, de nem véletlenszerű besorolással végzett vizsgálatok (jó minőségű bizonyítékok, amelyek általában alkalmasak egy-egy gyógyszer törzskönyveztetésére is).
  • Harmadszintű evidencia: Esettanulmányokból származó bizonyítékok. Egy bizonyos kórházban, egy bizonyos helyzetben, egy bizonyos ideig alkalmaztak egy bizonyos fajta kezelést, és ebből vonták le a hatékonyságra vonatkozó következtetéseket.
  • Negyedszintű evidencia: Egy-egy orvos hosszabb távú tapasztalatából vagy egy-egy orvoscsoport esetmegbeszéléseiből származó szakértői vélemények. Lehet helyes és jól működő megközelítés is, bizonyítékként azonban a leggyengébb szintet képviseli.

Ezen evidenciaszintek alapján határozhatóak meg a kezelésekre vonatkozó különféle ajánlások:

  • A osztályú ajánlás: a beavatkozás előnyei - magas szintű (például első és másodszintű evidencia) bizonyítékok alapján - messze meghaladják a kockázatokat
  • B osztályú ajánlás: jó minőségű bizonyítékok utalnak arra, hogy a választandó beavatkozás előnyös lesz a betegnek, és az előnyök meghaladják a kockázatokat
  • C osztályú ajánlás: jó minőségű bizonyítékok utalnak arra, hogy a választandó beavatkozás előnyös lesz a betegnek, nem tisztázott azonban, hogy mindez milyen kockázatokkal jár (általánosan nem javasolható kezelési formák, de a klinikai gyakorlatban - egy adott betegre vonatkozóan - ettől függetlenül még meghozható döntések)
  • D osztályú ajánlás: a beavatkozás várható kockázatai meghaladják az előnyöket, ezért ezek rutinszerűen nem javasolható kezelések (még mindig elképzelhetőek azonban olyan helyzetek, amikor mégis ilyen beavatkozásra lesz szükség)

Végül olyan eset is létezik, amikor egy-egy beavatkozás várható előnyeiről és kockázatairól egyáltalán nem állnak rendelkezésre adatok - ezeket a kezelési formákat - hacsak nem valamely kivételes esetről van szó - nem alkalmazzák a szakemberek.

Milyen előnyökkel járhat a klinikai vizsgálatokban való részvétel?

A fent felsorolt bizonyítékok mind-mind klinikai vizsgálatokból, vagyis nem labor- és állatkísérletekből, hanem már a betegek bevonásával végzett próbákból származnak. A klinikai vizsgálatokból származó bizonyítékok jellemzően csak a későbbi betegek kezeléseinek kiválasztásában jelentenek segítséget, maga a vizsgálat azonban több okból is igen előnyös lehet a klinikai vizsgálatokban résztvevő pácienseknek:

  • hozzájuthatunk a betegségünkben abban a pillanatban elérhető legjobb kezelési formához (a klinikai vizsgálatok elvégzésére akkor adnak engedélyt a hatóságok, ha a várható előnyök egész biztosan meghaladják a kockázatokat);
  • térítésmentesen férhetünk hozzá egy olyan kezelési módszerhez, amelyet semmilyen más módon nem kaphatnánk meg (ez Magyarországra kifejezetten jellemző);
  • a klinikai vizsgálatok rendkívül precízen tervezettek, ezért a vizsgálatok orvosi és ápolói felügyelete az átlagosnál sokkal szigorúbb (vagyis egészen biztosan komoly orvosi odafigyelésben fogunk részesülni);
  • a kezelési protokollok szabályainak betartása (az orvosok részéről) ugyancsak rendkívül szigorú, így minden nem várt eseményről, mellékhatásról jelentéseket kell írniuk a szakembereknek (a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bármely nem várt mellékhatás jelentkezése esetén azonnal leállítják a kezelést);
  • az eredmények tudományos feldolgozása miatt különféle kiegészítő vizsgálatok (például genetikai vizsgálatok) is hozzáférhetővé válnak a számunkra - a hagyományos kezelések során ezek nem, vagy nem feltétlenül kerülnének elvégzésre.

Mikala az előadás további részében konkrét hematológiai példákon mutatta be a különféle klinikai vizsgálatok menetét, kiemelve néhány jelentősebb, a mielóma multiplex és a különféle típusú limfómák kezelésében az elmúlt években áttörést hozó eredményt.

A fenti előadás 2014. szeptember 12-én, a Limfóma Világnapon hangzott el.

* * *

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.