A leukémiás beteg kezelése

Leukémiás megbetegedés esetén a legmegfelelőbb kezelés megválasztása számos tényező figyelembevételét igénylő, összetett folyamat. A kezelésmód megválasztását befolyásolja a leukémia típusa, a leukémiás sejtek sajátosságai, a betegség kiterjedése, a beteg általános egészségi állapota, kora és természetesen a betegséggel kapcsolatban jelentkező tünetek is. Az alkalmazandó kezelésmód megválasztása tulajdonképpen egyénre szabottan történik.

Legjobb, ha a leukémiás beteg kezelése olyan kórházban, egészségügyi központban történik, amelynek orvosai a leukémiás megbetegedések kezelésében nagy tapasztalattal rendelkeznek. Ha ez nem valósítható meg, akkor feltétlenül kívánatos, hogy a beteget kezelő orvos a kezelési tervet ilyen centrum szakorvosaival, specialistáival megbeszélve alakítsa ki.

A leukémiás betegek kezelésének célja a betegség teljes visszafejlődésének (komplett remisszió) és a normál csontvelőműködés helyreállásának elérése. A teljes remisszió elérése sajnos még nem minden esetben jelent egyben gyógyulást is, mert észrevétlenül visszamaradhat ilyenkor is néhány leukémiás sejt, amelyek később szaporodásnak indulva, visszaesést (relapszust), vagyis a betegség kiújulását okozhatják.

A leukémiás betegek korszerű kezelésében öt fő terápiás módot alkalmaznak.

Kemoterápia

A leukémiás megbetegedések legfőbb kezelési módja a kemoterápia, amely az egész szervezetre hat - a szájon át bevett vagy intravénáson beadott kemoterápiás szerek ugyanis a vérárammal gyakorlatilag a szervezet minden részébe eljutnak. A kemoterápiás kezelés keretében több rákellenes szert kombináltan adagolnak. A kemoterápiás szereket a valamennyi leukémiás sejt elölésére irányuló törekvés jegyében igen magas, közel toxikus dózisban adagolják.

Sugárterápia

A sugárterápia a leukémiás betegek kezelésében főként az alábbi két formában kerül alkalmazásra:

1. a szervezet leukémiás sejtektől beszűrt valamelyik részének, szervének besugárzása;
2. csontvelő-transzplantációt megelőző, egésztest besugárzás formájában, amelynek kettős célja van: a szervezet különböző helyein található leukémiás sejtek lehetőleg maradéktalan elpusztítása, másrészt a csontvelő sejtes elemektől való minél teljesebb kiürítése, a majdan beültetendő egészséges csontvelői sejtek befogadására való előkészítése érdekében.

Csontvelő-transzplantáció

Csontvelő-transzplantációt leukémiás betegnél azért végeznek, hogy lehetővé tegyék a kemoterápiás szerek igen nagy, akár toxikus dózisokban való alkalmazását, majd azt követően ép, egészséges csontvelő adásával segítsék a vérképzés helyreállítását és ezáltal a beteg túlélését.

Egy másik emberből, azaz a donorból származó csontvelő azonban - hacsak ritka kivételként nem genetikailag azonos, egypetéjű ikerpárról van szó - idegen a befogadó szervezet (recipiens) számára. A befogadó szervezet fehérvérsejtjei ezért a beültetett csontvelőt idegenként ismerik fel és annak elpusztítására, szervezetből való eltávolítására törekszenek, vagyis fellép az ún. kilökődési reakció. Ilyenkor a transzplantáció sikere attól függ, milyen mértékben hasonlítanak a csontvelőt adó személy (donor) sejtjei a befogadó szervezet sejtjeihez. A transzplantáció sikeressége érdekében éppen ezért igyekeznek olyan donort találni, aki e követelménynek leginkább megfelel. Minél közelebbi vérrokonokról van szó, természetesen annál nagyobb a hasonlóság esélye. Ezért csontvelő-transzplantáció szükségessége esetén azt minél közelebbi vérrokontól, szülőtől vagy testvértől igyekeznek nyerni.

A befogadóhoz legközelebb álló donor megválasztása azért is nagyon fontos, mert miután a beültetett csontvelői sejtek, köztük a limfociták kellőképpen felszaporodtak, a befogadó szervezet sejtjeit idegenként ismerve fel, azokat megtámadják.

A csontvelő-transzplantáció másik lehetősége magától a beteg egyéntől korábban levett saját csontvelő visszaadása. Ilyenkor - lévén saját sejtek, szövetek visszaültetéséről szó - az imént vázolt problémák nem merülnek fel. Természetesen ilyenkor rendkívül nagy gondot fordítanak arra, hogy a betegtől a visszaültetésre szánt csontvelőt olyankor vegyék le, amikor a kezelés hatására a beteg leukémiája visszafejlődőben van, vagyis kóros, leukémiás sejtek csak kis számban vannak benne jelen.

Az infúzió révén bejuttatott csontvelői sejtek a vérárammal elkerülnek a csontvelőbe, ahol megtelepednek és mintegy 2-4 hét alatt ott megotthonosodnak, megerednek és szaporodásnak indulva megkezdik vérsejtképző tevékenységüket, s a szervezet számára vörös- és fehérvérsejteket, illetve vérlemezkéket produkálnak. Az immunfunkciók helyreállítódási folyamata ennél jóval időigényesebb. Nem saját csontvelő beültetése esetén 1-2 évig is eltarthat, amíg az immunfunkciók helyreállnak.

Biológiai terápia

A leukémiák kezelésében egyre gyakrabban és eredményesebben alkalmazott további kezelési mód az ún. biológiai terápia. Ennek lényege olyan anyagok alkalmazása, amelyek a szervezet betegséggel szembeni válaszreakcióit kedvezően befolyásolják. Rendszerint olyan anyagokról van szó, amelyek a szervezetben különböző káros behatások és betegség esetén kis mennyiségben egyébként is mindenkor termelődnek. A modern molekuláris biológiai módszerekkel azonban ma már mesterségesen nagy mennyiségben is elő tudják állítani és a rákterápiában egyre szélesebb körben hasznosan alkalmazzák őket. Ezen anyagok képesek a szervezetet olyan irányban befolyásolni, hogy az a ráksejtekkel szemben erőteljesebben reagáljon.