Mell ultrahang: az is látható, ami a tapintásos vizsgálatból nem derül ki

Daganatok.hu 2014. november 14.
Megosztás:

Az emlőrák korai kimutatására alkalmas mammográfiás vizsgálat negyvenéves kor felett javasolt a hölgyek számára. Erről a szűrővizsgálatról - a népegészségügyi kampányoknak köszönhetően - csaknem minden nő hallott már. Arról viszont csak jóval kevesebben, hogy negyvenéves kor alatt - a nőgyógyász által elvégzett, tapintásos vizsgálat mellett - az emlők ultrahangos vizsgálata az elsődleges vizsgálómódszer. Milyen előnyökkel jár, ha nem várjuk meg a mammográfia javasolt időpontját, és már korábban is részt veszünk a mell ultrahangos vizsgálatán?

A röntgennel végzett mammográfia rendszeres, kétévenkénti elvégzése negyven év felett javasolt. Az emlő daganatai azonban sajnos már korábban is kialakulhatnak, és ennek felismerésére nem mindig elegendő a rutinszerűen elvégzett tapintásos vizsgálat. Ilyenkor tud segítséget nyújtani az emlő ultrahangos vizsgálata, amely húsz éves kortól akár már évente elvégeztethető, az emlődaganatokon kívül pedig több más rendellenesség is felismerhető a segítségével.

Kiknek javasoljuk a mell ultrahangos vizsgálatát?

Az ultrahangos vizsgálat alkalmankénti, szűrővizsgálati jelleggel történő igénybevétele minden húsz év feletti hölgy számára javasolható. Előfordulhat, hogy az otthoni önvizsgálat során saját magunk is kitapintunk egy már jelenlévő csomót, esetleg a nőgyógyászunknál járva történik meg ugyanez. További, behatóbb vizsgálatok nélkül viszont nem feltétlenül derül ki, hogy jó- avagy rosszindulatú-e az elváltozás. Fennállhat tehát a téves diagnózis lehetősége, amiből sajnos nagyon komoly problémák is származhatnak. Ezért nagyon fontos, hogy ha a tapintásos vizsgálat bármilyen elváltozást mutat, akkor akár magunktól is bejelentkezzünk a pontosabb eredményt adó ultrahangos vizsgálatra.

Rendszeres időközönként ajánlott a vizsgálat azok számára, akiknél a családban már előfordult emlő- vagy petefészekrák, ilyenkor ugyanis az átlagnál fokozottabb lehet a kétféle daganattípus kockázata. (Halmozott családi előfordulásnál a BRCA1 és a BRCA2 mutációinak kimutatását is érdemes lehet elvégeztetni.) A kockázatemelkedés nem feltétlenül nagy, sokkal jobb azonban, ha az esetlegesen jelenlévő emlődaganatra időben fény derül, mintha ez nem történne meg. "Évente javaslom az ultrahanggal történő emlővizsgálatot azon hölgyek számára, akik elmúltak húsz évesek, és hosszabb ideje fogamzásgátlót szednek. Ha valaki - bármilyen okból kifolyólag - hormonkezelésben részesül, akkor ugyancsak javaslom az évenkénti ultrahangos ellenőrzést. Szintén érdemesnek tartom az ultrahang-vizsgálat évente történő elvégzését azon hölgyeknél, akiknek mellimplantátuma van. Az ultrahanggal nagyon jól megítélhető az implantátum általános állapota, és kideríthető, hogy nincs-e jelen szivárgás, vagy bármilyen más károsodás" - mondja dr. Sebestyén Gyöngyi, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Klinika radiológus és ultrahangos szakorvosa.

A mirigyes emlőállomány vizsgálatában kiemelt szerepe van az ultrahangnak

A sűrű, mirigyes emlőállomány elsősorban fiatalkorban jellemző: a húsz és negyven év közötti korosztály mintegy háromnegyedénél találkozunk ilyen emlőtípussal. Ennek átvizsgálása tapintással sem könnyű, és egyéb okok mellett mammográfiát is azért nem végeznek negyvenéves kor alatt, mert a sűrű emlőállományon nem hatolnak át megfelelően a röntgensugarak.

Az ultrahanggal nincs ilyen probléma, és a mirigyes emlőállomány is nagyon jól vizsgálható a segítségével. "A sok mirigy között gyakran nehéz, vagy egyenesen lehetetlen kitapintani azokat az eltéréseket, amelyek egyes esetekben akár rosszindulatúak is lehetnek. Ezen esetek azok, amikor az ultrahangnak elsődleges szerep jut, hiszen olyan elváltozások is diagnosztizálhatóak a segítségével, amelyek csak később, egy esetleges rákbetegség előrehaladásakor derülnének csak ki" - hangsúlyozza a szakember.

A tapintásos vizsgálatokat elvégző nőgyógyászok fontos felelőssége, hogy tájékoztassák hölgypácienseiket az ultrahangos mellvizsgálatok lehetőségéről. "A legtöbb esetben ez szerencsére teljesül, így nem maradnak rejtve azok a problémák, amelyek a sima tapintásos vizsgálattal nem érzékelhetőek" - teszi hozzá a klinika orvosa.

Milyen elváltozások mutathatóak ki a mell ultrahangos vizsgálatával?

A mell ultrahang-vizsgálatával kimutatható elváltozások közé tartoznak a nem tumoros szövetnövedékek, a folyadékkal telt vagy éppen szilárd szövetrészeket is tartalmazó ciszták, valamint a fentebb már említett, rosszindulatú elváltozások. Az abnormális vagy annak gondolt területek további jellemzői ugyancsak felderíthetőek ezzel a módszerrel, amire a tapintásos vizsgálat önmagában nem képes. Ha a szakorvos Doppler-üzemmódba kapcsolja a készüléket, akkor az emlő lézióinak - vagyis a módosult szövetrészeknek - a vérellátása is láthatóvá tehető.

A módszert a mammográfiával összehasonlítva a következőket mondhatjuk: negyven év felett az utóbbi nagyon jól alkalmazható, hiszen a mell szerkezete ebben az életkorban már módosul. A mirigyállomány ekkorra nagyrészt visszahúzódik, a zsírosabb alapszerkezetben pedig már jól tudnak differenciálni a röntgensugarak. Fiatalabb korban viszont nem alkalmazzák a mammográfiát, és a mirigyes emlőállományon kívül ennek egy további oka is van. "A mammográfia röntgensugarakat - ionizáló sugárzás - használ, és bár egy-egy vizsgálat során csak minimális sugárdózisról van szó, szülés vagy szoptatás előtt - pusztán elővigyázatosságból - csak kivételes esetekben, diagnosztikus célból alkalmazzuk ezt a módszert" - mondja a doktornő. Az ultrahang-vizsgálatok esetében ez a probléma nem merül fel, így a gyermekvállalás előtt álló hölgyeknél is rendszeresen - akár évente - alkalmazható.

Lehetséges, hogy negyvenéves kor felett is szükség van az ultrahang elvégzésére, ekkor azonban már nem elsődleges, hanem a mammográfia kiegészítő vizsgálataként. Ilyen eset lehet például, ha egy hölgynél ebben az életkorban is jelentősebb mennyiségben marad jelen a mirigyes emlőállomány. Ezekben az esetekben a mammográfiát végző orvosok feladata, hogy beutalják pácienseiket az ultrahangra.

Fel kell-e előre készülni az emlő ultrahang-vizsgálatára?

Előzetes felkészülésre nincs szükség, mindössze arra, hogy a ruhánkat könnyen le tudjuk vetni a vizsgálatot megelőzően. Ha lehet, már eleve ne viseljünk nyaki ékszereket, vagy csak olyasmit, ami könnyen levehető. A vizsgálatot háton és oldalt fekve végezzük, és a melleken kívül mindkét hónaljárkot is megvizsgáljuk. A vizsgált felületeket egy géllel kenjük be, ami megkönnyíti az ultrahangos vizsgálófej mozgatását. A vizsgálat nem jár semmiféle kellemetlenséggel, és nem jelent megterhelést a szervezet számára.

Bejelentkezés

Előzetes bejelentkezés a mell ultrahangos vizsgálatára: hívja az Istenhegyi Géndiagnosztika Klinika recepcióját a +36 1 580 8660 telefonszámon!

Munkaidőn kívüli kapcsolatfelvétel esetén kérjük adja meg elérhetőségeit az on-line kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy írjon e-mailt az info@igdklinika.hu címre!

Forrás: igdklinika.hu

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.