Hogyan segít a gyógytorna?

Milyen tüneteket, mellékhatásokat lehet enyhíteni gyógytornával a rákbetegségekben?

A mozgásterápiával elsősorban különböző szövődmények megelőzését célozzuk: ilyenek a trombózis, a tüdőproblémák, a fertőzések, illetve a nyiroködéma. Fájdalomkontroll révén a fájdalmat is tudjuk enyhíteni és a mellkasi fizioterápia - a légzőgyakorlatok, illetve az eszközös megoldások - szintén sok kellemetlen tüneten képes segíteni.

Mely ráktípusoknál van kiemelt szerepe a gyógytornának?

Leggyakrabban és legrégebben emlődaganatos betegekkel foglalkozunk, az emlőrehabilitációra már külön protokoll alakult ki. Emlőrákos betegeknél nagyon fontos a nyiroködéma megelőzésével, illetve kezelésével foglalkozni - ma már a gyógytornászok egy része rendelkezik erre vonatkozó szakképesítéssel.

Másik nagy terület a tüdőrákos betegek ellátása: teljes vagy részleges tüdőeltávolításkor a légzőkapacitás csökken, a légzést szinte újra kell tanulni - ilyenkor van szükség mellkasi fizioterápiára.

A nagy hasi műtétek, nőgyógyászati műtétek megint csak sok beteget érintenek, és speciális ellátást igényelnek.

Ráktípustól függetlenül igen hosszú folyamatot jelent a kemoterápiás kezelések időszaka - ennek minden fázisába be tudunk kapcsolódni valahogy.

Minden rákbeteg végezhet valamilyen gyógytornát?

A gyógytornának létjogosultsága van a betegség bármely stádiumában, egészen addig, amíg a beteg állapotán nem ront - gyakorlatilag a diagnózis közlésétől egészen a terminális állapoton belülig. Nyilván a fokozatosság elvét be kell tartani, mindig a diagnózisnak, a stádiumnak, a beteg aktuális állapotának, terhelhetőségének megfelelően kell a tornát adagolni és tervezni.

Hogyan tud segíteni a gyógytorna a megváltozott testkép elfogadásában?

Nagyon fontos a megváltozott testséma, testkép elfogadása - ez meghatározza a beteg továbblépését, a családba és a társadalomba való visszailleszkedését. Különböző technikákkal segítjük ezt: például szemkontrollal, tükör előtt tornáztatással, megéreztetésekkel, a visszajelzések figyeltetésével. A mozgásterápia nagyon jó eszköz a testkép tudatosítására, és ezen, illetve a sikerélményeken keresztül az új testséma elfogadására.

Példa erre a folyamatra, amikor egy emlőrákos beteget a diagnózis közlése után nagyon gyorsan megoperálnak, és pár napon belül gyógytornászhoz, egy kezdő mozgásterápiás csoportba kerül. Ilyenkor már találkozik más, hasonló sorsú betegekkel, akiken látja, hogy ugyanúgy nehezen mozognak, rossz kedvűek, mint ő, és azt is észreveszi, hogy ez nem korfüggő, ebből a szempontból mindegy, hogy 20-30 éves valaki, vagy 90. Minden betegben rengeteg a szorongás, a félelem - épp ezért légzéssel, nagy sóhajtásokkal indítunk, hogy ki tudják adni a feszültséget, ráhangolódjanak a tornára. Azáltal, hogy levegőt mernek venni, megmozdítják a karjukat, már oldódnak valamennyire. A tornateremben tükör előtt mozognak a betegek, ami segít annak a sikerélménynek a megélésében, hogy például egyre magasabbra tudják emelni a karjukat. Persze eleinte sokan hárítanak, bele sem akarnak nézni a tükörbe fésületlenül, karikás szemekkel, rossz állapotban. Ilyenkor arra ösztönözzük őket, hogy próbáljanak valami olyan dolgot észrevenni magukon, ami különleges, vagy csak figyeljék, milyen jól mozog egy-egy testrészük. Előfordul, hogy valakivel muszáj egyénileg foglalkozni, hogy oldjuk a feszültségét - ezt ki tudjuk szűrni a csoportfoglalkozáson.

Lelki eredetű szexuális zavarok esetén milyen módszerek alkalmazhatók?

A nőgyógyászati és emlőműtéteknél nagyon nagy gond a nőiesség megváltozása, a női identitás problémája. Leginkább a felvilágosításban van fontos szerepünk, emellett a mozgáson keresztül korrigáltatjuk például a védekező tartásokat, elmondjuk a betegnek, hogy miért kell kihúznia magát, miért fontos, hogy jól lélegezzen, stb. A mozgás révén nő a betegek önbizalma, kezdik megtalálni magukat. Mindig felhívjuk a figyelmet az emlőprotézis, a korrekciók fontosságára, ugyanis ez azonkívül, hogy a nőiességet és jó közérzetet visszaadja, segít számos szövődmény, probléma megelőzésében.

Számtalan esetben a bizalmukba avatnak a betegek és kérdéseket tesznek fel - ezeket nem kerüljük ki, válaszolunk; nyilván megpróbáljuk nem átlépni a kompetencia határunkat. Különböző problémáikkal kapcsolatban a megfelelő helyre irányítjuk a betegeket: tanácsadással foglalkozó társadalmi szervezethez, a kezelőorvoshoz, illetve, ha szükségesnek látjuk, pszichológushoz. Utóbbiról elég nehezen győzhetők meg a betegek, holott ha egyedül nem tudják feldolgozni a bennük lévő feszültséget, fontos, hogy eljussanak szakemberhez.

Hogy segítenek a családba, társadalomba való visszailleszkedésben?

Az önértékelés javításán, a testkép elfogadtatásán kívül például úgy, hogy a terápiába bevonjuk a hozzátartozót is: megkérdezzük a beteget, hogy mit szólna, ha neki és a hozzátartozónak is megtanítanánk a terápia egy részét, és így otthon is végezhetnék a gyakorlatokat. Ezt általában pozitívan fogadja mindkét fél; a betegek többnyire nagyon elzárt világban mozognak, ők sem tudják igazán, hogy viselkedjenek a hozzátartozókkal - a közös tornával viszont oldani tudjuk az elzártságot, a beteg otthon sem érzi olyan egyedül magát, ráadásul nem kell állandóan visszarohangálnia a gyógytornászhoz.

Mennyi időt kell szánnia a betegnek naponta-hetente gyógytornára?

Attól függ, milyen az állapota, az aktivitása. Egy idő után a beteg maga is meg tudja ítélni, hogy mennyi az, ami elég neki, meddig mehet el, hol vannak a határai. Mi tulajdonképpen katalizátorként működünk: beindítjuk a beteget, megtanítunk neki technikákat, feladatokat, de később a betegnek kell tudnia, hogy mikor és milyen rendszerességgel kell ezeket elővennie.

Mire kell vigyázni a különböző kezelések idején végzett tornával?

Nem szabad túlzásba vinni a tornázást, és mindig figyelembe kell venni a beteg aktuális állapotát. Ha pl. akut gyulladás keletkezik, vagy fájdalmas beavatkozás sorozatot végeznek, lázas a beteg, éppen rosszul van a kemoterápiától, nem érdemes tornázni. A szakember ilyenkor alkalmazkodik a beteghez: néha érintéssel, simítással érünk el eredményt, de van, hogy csak a jelenlétünkkel, az együttérzésünkkel segítünk.

A kiújulás megelőzésében lehet szerepe a gyógytornának?

Elsősorban a szövődmények megelőzésére koncentrálunk, a kiújulásra közvetlen hatást nem tudunk gyakorolni. Abban azonban hiszek, hogy közvetetten, a pszichés működés javításán keresztül segíthetünk. A mozgás jótékony hatással van a pszichés folyamatokra, a lelki folyamatok pedig összefüggnek a testi folyamatokkal - ilyen értelemben tehát azzal, hogy javítjuk a közérzetet, az önértékelést, tudunk azirányba hatni, hogy ne betegedjen meg újra a páciens.

Hol találhatnak gyógytornász szakembert a daganatos betegek?

Vidéken is egyre több helyen dolgoznak a témához értő gyógytornászok, nálunk, az Országos Onkológiai Intézetben pedig bárki jelentkezhet beutalóval. Fontos, hogy a beteg kezelőorvosával is tudjunk konzultálni, ha szükséges.