Apám nevében - történet a rákkal szembeni sikeres küzdelemről

A betegség első fordulója

Édesapám 2000 végén véres vizeletet észlelt. Az urológus főorvos ultrahangvizsgálattal megállapította, hogy 14 mm-es inhomogén rosszindulatú áttétes prosztatadaganata van. A CT-vizsgálat pedig a kezdődő csontáttétet is kimutatta. Apu az a típus, akinek nem szabad megmondani a tényleges betegségét, mert akkor elveszíti a reményt. A főorvos úr nagyon aranyos volt, és szemkommunikációból megértette, hogy apukámnak nem mondhat semmi olyat, amitől megijedhet. Azután - mi külön - megbeszéltük a továbbiakat. A főorvos úr szerencsére nem gondolt egyből a műtétre, hanem a gyógyszeres terápia mellett döntött, ami a későbbiekben kitűnőnek bizonyult. Így kezdődött apu három hónapos gyógyszeres kezelése, amelynek keretében daganatellenes hormon- és csonterősítő készítményeket kapott.(...)

Ennek hatására a daganat három hónap múlva visszahúzódott, és apukám tulajdonképpen semmilyen panaszt nem észlelt. A vizsgálati eredmények (PSA, tumormarker) is jók voltak. Apukámnak nagy szerencséje volt, hogy a hormonkezelések (...) hatására ilyen hamar visszahúzódott a daganat, így vizelési gondjai sem jelentkeztek többé. A jó gyógyszerekkel kézben lehet tartani a betegséget. Ez nem jelenti azt, hogy meggyógyul a beteg, csak lelassítja azt a folyamatot, ami károsítja a szervezetet.

Apukám úgy gondolja, hogy amikor megbetegedett: betegségére megkapta a megfelelő gyógyszereket, amelyek helyrehozták az állapotát. Jelenleg kizárólag azért kell szednie a gyógyszereket (...), hogy a továbbiakban semmi probléma ne legyen. Hál' Istennek, apu nincs tisztában azzal, hogy ő súlyos beteg, mert teljesen tünetmentes.

Az újabb megpróbáltatás

2006 decemberében azonban változás történt. Apukám panaszkodni kezdett, hogy fáj a lába, elveszítette az egyensúlyát, nehézkesen állt föl, a járás is nehezen ment neki, szinte minden mozdulata fájt. Ő, aki életében nem tudta volna elképzelni, kérte, hogy vegyünk neki botot! Pechünkre, amikorra a botot beszereztem és hazavittem, elesett és eltörte a csuklóját. Hat hétig gipszben volt a karja.

Azt hittem, lumbágója van, azért fáj a lába és mozog nehézkesen, de CT-vizsgálattal megállapították a csontáttét progresszióját. A csontszövet, ami befelé nőtt, nyomta a mozgató ideget, és a fájdalom kihatott a lábra.

Az Országos Onkológiai Intézetben tíz dózis sugárkezelést kapott. Ekkor még mindig nem tudta, hogy mi is a betegsége. A sugárkezelést azzal indokoltuk neki, hogy a fájdalom elmulasztása miatt van rá szükség. Legnagyobb bánatomra a sugárterápia első három hetében fokozatosan romlott az állapota, fáradékonyabb volt a kezelések után. Ezt az orvosok előre jelezték. Apukám három hét elteltével azonban napról-napra erősödött, és hat hónap múlva ismét lábra tudott állni, és most már önállóan ellátja magát.
(...)

Nagyon fontos egy gyógyító hatású szer szedésénél a pszichikai hatás is. Apu amikor beveszi, mindig azt mondja: "Ez adja nekem az erőt."

Apukám 85 éves, de 10 évet simán le tud tagadni a korából. Fiatalos, csak kicsit őszül, jó humorú, szellemileg még teljesen friss. Apukám fiatal korában aktívan futballozott, de utána is sportosan élt egészen nyugdíjazásáig. Soha életében nem volt beteg. Táppénzen az "ezeréves" munkaviszony alatt egyszer sem volt. Nem szedett semmiféle gyógyszert, mert nem volt rá szüksége. Engem is nagyon sportosan nevelt: ahogy járni tudtam, megtanított úszni, levitt a tornaterembe, művészi tornász voltam, vidéki országos bajnokságot is nyertem, de emellett zongorázni is tanultam, tehát szép és mozgalmas gyermekkorom volt. Ma is járok a munkahelyemen hetente egyszer női tornára.

Nem tudja, hogy beteg

Apukám azt, hogy rákbeteg, a mai napig nem tudja. Nincs betegségtudata. Nem könyvelte el magának, hogy beteg. (...) Az a szerencsés együttállás volt, hogy a betegség elején rögtön egy jó orvoshoz kerültünk, aki egy kitűnő gyógyszer-kombinációt adott, amely (...) nagyon jól működött. A tünetmentességtől kezdve pedig kialakult egy állandósult állapot, (...).

Édesapámat a csuklótörése óta újra kivittem magamhoz, jobb, ha felügyelet alatt van és a munkám mellett nem kell kétfelé rohangálnom. Most már nem beszél róla, hogy visszamenne régi lakásába, ahol nagyon szeretett élni, mert az egész házban a saját korosztálya lakott, és már a beszélgetések is élményt adtak számára. Itt nálam van egy hintaágy, amit kiteszünk neki, és így levegőzhet. Sajnos nincs gyermekem, emiatt egy kicsit többet tudok apámmal foglalkozni, meg hát egyedüli gyerek lévén természetes, hogy minden ilyen dolog rám hárul.

Hogy miért lett apukám rákos, nem tudom megmondani. Tudomásom szerint a családjában nem volt daganatos megbetegedés és testvérei is idős kort éltek meg. Az, hogy egyéves koromtól tulajdonképpen egyedül nevelt, biztos komoly próbatétel volt számára, ugyanakkor ő egy erős akaratú valaki, akiben megvolt a bizonyítási kényszer, megmutatni, hogy ezt meg tudja tenni. Nem tudom, hogy ez nála ténylegesen okozott-e problémát, vagy teljesen természetes volt neki, mint minden olyan, amit feladatként el kellett végeznie. Szerencsére jó kedélyű, kiegyensúlyozott ember.

Az anyám helyébe a nagymamám lépett. Mikor óvodás voltam, mindig a nagymamámhoz mentem haza, és apu este hazavitt. Napközben a nagymamámnál voltam, de az estét mindig a saját lakásunkban töltöttük. Nagymamám teljesen betöltötte számomra az anya szerepét . Sokan csodálkoztak ugyan, de ez nálunk sosem volt téma. A tanulmányaim révén kerültem Pestre és itt ragadtam. Végigjártam a tudományos ranglétrát. Nagyon szeretem a munkámat, mert ha az ember tanít, és a kutatás miatt állandóan frissíteni kell az agyát, akkor minden nap érdekes lesz.

* * *