A melanoma legújabb kezelési lehetőségeiről rendezett sajtóbeszélgetésen dr. Oláh Judit onkológus-bőrgyógyász ismertette azokat az eredményeket, amelyek részben már elérhetőek, vagy a közeljövőben lesznek elérhetőek a betegek számára. Az egyik, áttörést jelentő szer már hazánkban is törzskönyvezett, de finanszírozás hiányában egyelőre csak klinikai vizsgálatok keretein belül kaphatják meg a betegek. Több más ígéretes eredmény is van azonban, amelyek arra utalnak, hogy az előrehaladott melanoma kezelése a jövőben gyökeresen meg fog változni. Ezeket az eredményeket a Klinikai Onkológusok Amerikai Társaságának (ASCO) idei konferenciáján ismertették.
Melanoma hírek:
Új, komplex betegellátást nyújtó melanoma és bőrdaganat központ nyílt az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban
Mesterséges intelligencia a melanoma diagnózisában
Másfélszeresére nőtt a melanómás betegek száma az elmúlt évtizedben
Háttéranyagok:
Amint arról korábban már beszámoltunk, az USA-ban és az Európai Unióban is törzskönyvezetté vált egy olyan készítmény, amely a korábbi eredményekhez képest áttörést jelent az előrehaladott melanoma kezelésében. A gyógyszer OEP által finanszírozott alkalmazhatóságára Magyarországon is nagy szükség lenne, hiszen a betegség előfordulási gyakorisága 2001 óta exponenciális növekedést mutat hazánkban. A melanoma okozta halálozás ugyan nem növekedett, a bőr festéksejtjeiből kiinduló daganat prognózisa azonban rossz: 7-ből 1 beteg hal bele átlagosan a betegségbe, köztük sok a fiatal.
A melanoma kezelésében - az úgynevezett immunterápiás megközelítés mellett - a daganatok célzott kezelése is lehetővé vált. Ezek a célzott gyógyszerek azonban még szintén nem támogatottak hazánkban. "Június elején ért véget a Klinikai Onkológusok Amerikai Társaságának konferenciája, ahol több új eredményt ismerhettünk meg a melanoma immunterápiás és célzott kezeléséről. A kutatók beszámoltak a BRAF-gátlók és a MEK-gátlók alkalmazásával kapcsolatos tapasztalataikról, amelyeknél molekuláris diagnosztikai tesztekkel jelezhető előre, hogy reagálni fog-e a beteg a készítményre. Az immunterápiás készítmény esetében ezzel szemben ma még nem léteznek olyan biomarkerek, amelyekkel előrejelezhető lenne, hogy ki fog reagálni, és melyik az a betegcsoport, ahol semmilyen, vagy csak szerényebb terápiás eredmény várható. Előny viszont, hogy az immunterápia esetében nem a különféle mutációk meglétéhez kötött a kezelés, így sokkal inkább egyfajta univerzális hatást biztosít a gyógyszer" - mondta dr. Oláh Judit onkológus-bőrgyógyász, a Magyar Dermatológiai Társaság vezetőségi tagja azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen az ASCO kongresszus melanoma-kezeléssel kapcsolatos legújabb eredményeit ismertették.
"A beteg reagálását jelenleg tehát nem tudjuk előrejelezni, de az is csak hosszú évtizedek alatt derült ki, hogy az immunrendszert serkentő, adjuváns kezelésként alkalmazott szereknél is vannak olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják a betegek reagálását. Ilyen például az a megfigyelés, hogy akiknek voltak autoimmun jellegű mellékhatásai a kezelés során, azoknál aztán jobb eredményeket lehetett elérni az immunrendszerre ható terápiával. Az áttétes melanoma elleni újfajta immunterápiánál sem tudható még, hogy kinél várhatunk majd jobb eredményeket. Azoknál persze feltétlenül érdemes lesz próbálkozni ezzel a megközelítéssel, akiknél biztosan nem alkalmazhatóak a különféle mutációk jelenlétéhez kötött célzott kezelések" - mondta Oláh.
Mikor fogadhatja be az OEP a melanoma elleni új gyógyszereket?
"Mivel a gyógyszer OEP általi finanszírozása egyelőre nem megoldott, a hazánkban is törzskönyvezett immunterápiás készítmény jelenleg klinikai vizsgálatok keretein belül érhető el a betegek számára. Elvileg egyedi méltányosság keretein belül is elérhető lett volna a szer, de ennek engedélyezésére egyrészt még nem volt példa, másrészt ez a lehetőség hamarosan meg is fog szűnni. Ez a fajta kezelés jelenleg tehát kizárólag klinikai vizsgálatok keretein belül férhető hozzá a magyar betegek számára" - mondta Oláh.
"Korábban volt egy kiterjesztett hozzáférési program is, amelyben 97 kérelem érkezett be a betegek részéről. Ez a program arra irányult, hogy a betegek addig is megkaphassák a kezelést, amíg a készítmény törzskönyvezetté válik az Európai Unión belül" - mondta Oláh. A kezelőorvosok küzdenek azokért a helyekért, amelyek a klinikai vizsgálatokban állnak rendelkezésre. Így amit az előrehaladott melanomában szenvedő hazai betegek megtehetnek jelenleg, hogy kezelőorvosukkal együttműködve megpróbálják megszervezni a klinikai próbákban történő részvételüket.
Azzal kapcsolatban sem Oláh Judit, sem pedig a készítményt gyártó és forgalmazó gyógyszergyár nem tudott pontos választ adni, hogy mikorra várható hazánkban a gyógyszer OEP általi befogadása. "Hat-nyolc évvel ezelőtt Magyarországon másfél-két éves fáziskéséssel ugyan, de minden modern daganatellenes kezelés bekerült a rákbetegek ellátásába. Mostanra ez a késés a legtöbb gyógyszer esetében már jelentősen lerövidült, de sajnos még mindig nem sikerült teljesen kiküszöbölni" - mondta Oláh, utalva arra, hogy még így is jelentős előrehaladást sikerült elérni a korábbi helyzethez képest.
"2011 októberében adtuk be az OEP-hez a támogatási kérelmet, amely át is jutott a szakmai és egyéb értékeléseken. Idén azonban még egyetlen esetben sem hirdetett ki új gyógyszerbefogadást az OEP. Csakis az Egészségügyért Felelős Államtitkárság, illetve a minisztérium döntésén múlik tehát, hogy mikor kerülhetnek befogadásra új készítmények, köztük remélhetőleg a melanoma elleni immunterápiás szer is" - mondta a sajtóbeszélgetésen Lokodi Kinga, a gyógyszert gyártó és forgalmazó cég képviselője.
Új eredmények a Klinikai Onkológusok Amerikai Társaságának kongresszusán
"Az ASCO idei kongresszusán összesen 309, a melanoma legújabb kezelési lehetőségeivel foglalkozó összefoglalót mutattak be a kutatók és a klinikusok. Ebből nagyjából 30 volt olyan, amely a melanoma immunterápiás kezelésének pozitív eredményeit ismertette. Olyan klinikai vizsgálatok is zajlanak, ahol az immunterápiás készítményt más, célzott gyógyszerekkel együttesen próbálják meg alkalmazni. Ez egy teljesen újfajta kombinált kezelést jelent, hiszen egyrészt célzottan próbálják meg elpusztítani magukat a daganatsejteket, másrészt ezzel egy időben a beteg immunrendszerét is megpróbálják fokozottabb működésre késztetni. Ezen vizsgálatok eredményei szintén nagyon biztatóak, bár még csak az elején tartó klinikai próbákról van szó" - mondta Oláh.
"További eredmény, amelyet szintén ezen a kongresszuson mutattak be, az immunterápia egy még érzékenyebb "radarja". A már létező, melanoma elleni immunterápiás készítményen kívül egy olyan gyógyszert is ki lehetne fejleszteni, amely a programozott sejthalállal összefüggő jelfogó molekulát, az úgynevezett PD-1-et célozza meg. Az új eredmények alapján ez talán még hatékonyabb lehetne, mint a citotoxikus T-limfocita antigén-4-nek, a CTLA-4-nek a gátlása. Ezekkel a lehetőségekkel még mi is csak most ismerkedünk. Az viszont biztos, hogy a melanoma kezelésében határozottan elindult valami, és jelenleg hatalmas a pezsgés. Nagyon remélem, hogy ezek a lehetőségek a magyar betegek számára is a legrövidebb időn belül hozzáférhetőek lesznek" - mondta Oláh.
Bővebb információk az előrehaladott melanoma immunterápiás és célzott kezelési lehetőségeiről: "Szembe kellett néznem a saját halandóságommal" - áttörés az előrehaladott melanoma kezelésében
Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.