A központi idegrendszer daganatairól általában

A központi idegrendszer daganatainak kialakulása

A központi idegrendszeri daganatok - így az agydaganatok többsége - nem az idegsejtekből (neuronokból) indulnak ki, hanem leggyakrabban a támasztósejtekből, azok különböző formáiból erednek, ezért összefoglaló néven gliomáknak nevezik azokat. Ennek az a magyarázata, hogy a központi idegrendszer fő sejtes elemei, az idegsejtek (neuronok) - eltérően más szerveinket felépítő sejtektől - a felnőtt szervezetben már nem osztódnak, nem szaporodnak. Pusztulásuk esetén sem pótlódnak, ezért belőlük daganatok nem, illetve csak kivételesen ritkán indulnak ki. Valódi idegsejt eredetű daganatok az agyban nagyon ritkán fordulnak elő.

Daganatok nem csak a támasztó- és idegsejtekből, hanem az agy- és a gerincvelő, valamint burkaik felépítésében részt vevő és bennük jelenlévő bármilyen más sejtből - így az ereket felépítő sejtekből, fehérvérsejtekből, az agykamrákat bélelő sejtekből stb. - is keletkezhetnek. Elmondhatjuk tehát, hogy az agydaganatok túlnyomó többsége nem idegsejt eredetű.

Mint minden más szervben, a központi idegrendszer sejtjeiből is képződhetnek jóindulatú (benignus) és rosszindulatú (malignus) daganatok egyaránt.

A központi idegrendszer jó- és rosszindulatú daganatai

Jóindulatú daganatnak nevezik az olyan daganatot, amely a forrásául szolgáló normál sejtekhez hasonló sejtekből épül fel, jól elhatárolódik környezetétől, éles határokkal és többnyire tokkal is rendelkezik. Koponyaüregi daganatok esetében a "jóindulatúság" kritériuma még az is, hogy a daganat olyan elhelyezkedésű legyen, hogy az műtétileg az agy és az agyi erek károsítása, megsértése nélkül eltávolítható legyen.

Rosszindulatúnak az olyan daganatot nevezik, amely a daganat forrását képező normál sejtektől eltérő, azokhoz kevésbé vagy egyáltalán nem hasonlító, átalakult "rákos" sejtekből épül fel, nem határolódik el élesen környezetétől, hanem beszűri a környező ép szöveteket.

A daganatnak az agyban vagy a koponyaüregen belül való elhelyezkedése esetén, annak jóindulatú volta - más szervektől eltérően - nem jelenti azt, hogy az ártalmatlan. Ugyanis koponyaűri elhelyezkedése esetén - szövettani sajátosságai szerint egyébként jóindulatúnak minősülő daganat is - életveszélyes lehet, ha például olyan helyen van, hogy nem távolítható el műtétileg az agy és/vagy az agyi erek károsítása, megsértése nélkül. Koponyaűri daganatok esetében tehát a jóindulatú és rosszindulatú megjelölés más értelmezésben használatos.

Hangsúlyozni kell, hogy a szakirodalom központi idegrendszeri tumornak nevezi nem csak az agy és a gerincvelő állományából, hanem az azok burkaiból kiinduló daganatokat is, tehát minden, a koponyaűrön és gerinccsatornán belül képződő daganatot.

A központi idegrendszer daganatainak jellemző vonásai

Mint az eddigiekből kiderült, a központi idegrendszeri daganatoknak, de különösen az agydaganatoknak, más szervek jó- és rosszindulatú daganataira jellemző vonásaitól jelentősen eltérő sajátosságai vannak. Ezek alapvetően meghatározzák a betegség lefolyását, annak kimenetelét, a beteg életminőségét és sorsát.

A következőkben tekintsük át ezeket a jellemző vonásokat:

• Egyéb szervek rosszindulatú daganataitól eltérően a központi idegrendszerben kialakuló tumorok még előrehaladott stádiumban sem képeznek áttéteket más szervekben.
• Terjedésük csak a koponya és gerinccsatorna üregeire korlátozódik, de azon belül a daganatok egyes formái, a liquor közvetítésével, messze terjedhetnek. Ez a lágy agyburok mentén történik. A központi idegrendszeren kívülre viszont kivételesen ritkán terjednek.
• Az agyban előforduló leggyakoribb daganatféleségeknek, a gliomáknak, még a differenciáltabb - a szövettani sajátságai alapján jobb indulatúnak minősülő - formái sem határolódnak el élesen a környező agyállománytól, hanem beszűrik azt. Szabad szemmel látható határaikon messze túl terjednek, ami a műtéti eltávolítás lehetőségeit nagymértékben befolyásolja és korlátozza.

A gerinccsatorna területén képződő központi idegrendszeri daganatok

A gerinccsatornában képződő daganatoknak elhelyezkedésük szerint a következő formáit különböztetik meg: a gerincvelőt övező kemény burkon kívül elhelyezkedőket extraduralis daganatoknak hívják; a kemény burkon belül elhelyezkedőket intraduralis daganatoknak nevezik. Ez utóbbinak két csoportját különítik el aszerint, hogy magában a gerincvelőben keletkezett-e, vagy a gerincvelő állományán kívül, vagyis annak lágy burkai és a kemény burok között van-e a daganat. A gerincvelőben elhelyezkedő daganatokat intramedullaris, a gerincvelő és a kemény burok között elhelyezkedőket intraduralis-extramedullaris daganatnak nevezik.

A gerincvelő intramedullaris daganatai az astrocytomák, ependymomák. Tulajdonságaikat tekintve az agy hasonló nevű daganataira emlékeztetnek. A gerinccsatornában extramedullarisan képződő daganatok a Schwannoma és a meningeoma. Előbbi a koponyaüregi tumoroknál leírt Acusticus neurinomához, utóbbi az ott részletesen tárgyalt meningeomával azonos természetű daganat. Megemlítendő még, hogy - ritkán - az áttéti daganatok is felléphetnek a gerinccsatornában és magában a gerincvelőben is. Mindezen kórképekben a jelentkező tünetek a daganat gerincvelőre gyakorolt nyomásával kapcsolatosak, lassan alakulnak ki. Leggyakoribb tünet a fokozódó izomgyengeség. Ha a daganat a gerincvelőt is beszűri, vagy a gerincvelőből kilépő ideggyököket nyomja, igen erős fájdalom jelentkezik.

A betegség kezelésének módját több tényező befolyásolja, mindenekelőtt az, hogy elsődleges vagy áttéti tumorról van-e szó. Meghatározó tényező a daganat típusa és elhelyezkedése. Az intraduralis-extramedullaris tumorok estében a sebészi beavatkozás a megoldás. Ha rosszindulatú a szóban forgó daganat vagy csak részben sikerült műtétileg eltávolítani azt, akkor sugár- és kemoterápia alkalmazására kerülhet sor.