,,A pincér azt hitte, rendőrnő vagyok az egy centis hajammal..."

2009. február 9.
Megosztás:

Kedves sorstársaim! Én is 37 évesen lettem mellrákos. Radikális mastectomián estem át. Három éves volt a kislányom. Ha valakit érdekel a történetem, olvassa el!

Tegyél túl rajta, élned kell, harcolj az életedért, és mindenért, ami jár!

Nem könnyű átélni a rákkal való találkozást. Már augusztusban éreztem hogy "karcol" valami a mellemben; egyből rosszra gondoltam. Csak decemberben mentem orvoshoz, mikor már fájt. Amikor megmondták, mi a helyzet, nem tudtam, hogy mondjam el a férjemnek - a kislányom három éves volt... Összeomlott bennem minden.

Amikor levették a szövettani anyagot, már mondták, nagyon úgy néz ki, rosszindulatú daganat. Sírtam. "Sürgősen keressek fel sebészt", biztos le fogják venni a teljes mellemet, mivel kicsi. Így is történt. Kerestem sebészt, elvállalta. 2006 február 1-én megtörtént a műtétem. Reménykedtem, hogy nem fogják levenni, de sajnos nem lehetett megmenteni. Radikális mastectomia. Nem volt áttétem a hónalji nyirokcsomókban. Egy hónapig gyógyult a sebem.

Közben a gerincem állapota rosszabbodott. Megismerkedtem a budapesti onkológiával. Megkaptam, ami jár: paróka a negyedik kemoterápiától. Rosszul viseltem a kezeléseket, sokat hánytam. Az utolsón nagyon rosszul voltam: ment az infúzió, én meg hánytam.

Reméltem, hogy nem hullik ki a hajam, de nem úsztam meg. Meg is sirattam, mikor marokszámra hullt ki. Csak a szemöldököm és a szempillám maradt meg. A bőröm viszont olyan volt, mint egy kisbabáé. A pikkelysömöröm mind eltűnt - a kemó után pár hónappal kiújult.

Mindenről lemondtam: "nem kell nekem már semmi". Megkaptam a gyógyszeres kezelést, amit rosszul viseltem, de aztán egy másik orvos írt egy másik gyógyszert, amit hála istennek jól viselek. Egy idő után erőre kaptam: "nem szabad feladnom, kisgyerekem van, muszáj meggyógyulnom, élnem kell".

Az utolsó kemó után egy hónappal elkezdett nőni a hajam. Nyár volt, nehezen viseltem a parókát, volt, amikor vászon kendőt használtam. Volt, aki azt hitte valami vallás miatt hordok kendőt. Elmentünk a családommal nyaralni, egy kicsit bemerészkedtem a vízbe is; jól esett. A fürdőruhám olyan szép, hogy semmi nem látszik ki belőle. Az étteremben nem tettem se kendőt, se parókát; egy centis volt a hajam. A pincér azt hitte, rendőrnő vagyok (nevettem).

A barátaimmal együtt izgultunk a laboreredményeken. Örültem minden kis javulásnak. A kemó alatt végig emelkedett a tumormarkerem. Amióta változtattak a gyógyszeremen, nincsenek olyan erős mellékhatások. Már ez is jó: csak ne emelkedjen a tumormarker!

A csontritkulásom nagyon sokat romlott, fájdalmaim vannak. Hőhullámaim sűrűn jelentkeznek. De nem gondolok arra, hogy rákkal műtöttek.

Ha van erőm, festek. Ez megnyugtat, gyógyító ereje van az alkotásnak.

Ugyanolyan nő vagyok - kis hiányossággal -, az élet megy tovább.

Nem szabad a rosszra gondolni. Nem szabad feladni. Mindig van remény, a mai orvostudomány már elég jó. Harcolj az életedért! Ne add fel!

Sok szeretettel: Gyöngyi

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.