A petefészekrák terápiája

Megosztás:

A petefészekrákot korai stádiumban igen nehéz felismerni, így a legtöbb esetben igen nagy a kiújulás esélye, még a kemoterápiás kezelés ellenére is. Milyen eredmények érhetőek el a legújabb kemoterápiás szerekkel?

A petefészekrák összes stádiumában a sebészi kezelésnek jut a vezető szerep. A rák megállapítása után rendszerint hasi műtéti metszés útján eltávolítják a méhet, a két méhkürttel és petefészkekkel együtt. Ha szóródás jelei mutatkoznak, a cseplesz eltávolításával egészítik ki a műtétet. A műtét során gondosan átvizsgálják a teljes hasüreget, hogy nincs-e valahol rákos daganat a savós hártya felszínén, és a nyirokcsomókat is ellenőrzik.

A műtéti megoldásnak még előrehaladott stádiumba sorolt esetekben is fontos szerepe van, mert a tapasztalat azt bizonyítja, hogy minél több daganatszövetet tudnak eltávolítani a műtét során, vagyis minél kevesebb daganatszövet marad vissza, annál hosszabb a betegek túlélése. Így tehát az ilyen tehermentesítő műtét elvégzése nagyon is indokolt.

A petefészekrák kezelése azonban a műtéttel soha sincs befejezve. Szükség van műtét utáni (posztoperatív) kezelésre is, amely azonban eltérő lehet a rák kevésbé előrehaladott és előrehaladottabb formáiban. Többnyire azonban mindkét esetben kombinációs kemoterápiát alkalmaznak.

Mivel a rákok többségét igen előrehaladott stádiumban fedezik fel, a kemoterápiás kezelés ellenére is gyakori a kiújulás (recidíva). Éppen ezért a kezelt betegeket igen szoros ellenőrzés alatt tartják, és gyakori felülvizsgálásra van szükség. A szokványos nőgyógyászati vizsgálat, ultrahang- és a CT-vizsgálat mellett az említett CA-125 tumormarker szintjének emelkedése jelezheti a daganat kiújulását.

Kiújulás gyanúja esetén szükség lehet újabb laparotómiára, mert legbiztonságosabban így lehet észrevenni a visszamaradt, vagy kiújuló daganatot. Ilyet azonban egyre ritkábban végeznek, mert a korszerű diagnosztikai eszközök segítségével egyébként is megbízható felvilágosítás nyerhető a daganat esetleges kiújulásáról.

Az utóbbi években új, nagy hatásfokú kemoterápiás szerek alkalmazására került sor a petefészekrákosok kezelésében, melyekkel igen jó eredményeket érnek el.

A sugárkezelésnek a petefészekrákok kezelésében nem jut nagy szerep, mert - miután a besugárzást a hasüregre kell irányítani, ahol a sugárhatás iránt igen érzékeny belek helyezkednek el - súlyos toxikus hatások léphetnek fel.

Sajnos a petefészekrák kemoterápiás kezelése esetén is fellépnek annak szokványos káros mellékhatásai.

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.