"Minden mellrák más" - a betegek kérdéseire válaszoltak a Semmelweis Egyetem szakemberei

Idén harmadszor kérdezhették a szakembereket az emlőrákos betegekIdén harmadszor kérdezhették a szakembereket az emlőrákos betegek
Daganatok.hu 2011. június 6.
Megosztás:

Harmadszor került megrendezésre a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján az a betegnap, amelyen az emlőrákban érintett hölgyek nyíltan kérdezhettek a szakemberektől. A nagy érdeklődéssel kísért betegnapon a klinika több neves orvosa is részt vett, a kérdések közti szünetben pedig a Százszorszép Hastánccsoport előadását tekinthették meg a jelenlévők.

"Immár hagyomány, hogy a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikája nyílt napot tart az emlőrákos betegek számára. A kezdeményezés egyébként az osztályunk egyik férfi orvosától származik, aki három évvel ezelőtt kezdett bele a szervezésbe. Idén pedig már kifejezett igény mutatkozott a betegek részéről arra, hogy ismét legyen ilyen nyílt nap" - mondta a betegtalálkozó megnyitóbeszédében dr. Dank Magdolna, a klinika onkoterápiás osztályának vezetője.

A professzor asszony ezután felolvasta Halász Judit betegeknek írt levelét (lásd cikkünk végén), majd prof. dr. Bérczi Viktor, a klinika igazgatója beszélt a klinikán zajló munkáról. "Klinikánkon egy egységet képez a radiológia és az onkoterápia, ami egy speciális közösséget jelent. A diagnosztika radiológiai eszközei, a mammográfia, a CT és az MR teszik lehetővé, hogy először is megtaláljuk a betegséget, majd eldöntsük, hogy ez milyen mértékű. Ha pedig már elkezdődött a kezelés, akkor ezekkel az eszközökkel követhető nyomon, hogy melyik betegnél melyik terápiás forma a leghatékonyabb. Még egy fontos dolgot emelnék ki: ez az intervencionális sugárkezelés. Ez azt jelenti, hogy a problémák egy részét ma már nemcsak műtéttel lehet megoldani. Ha egy tumort még vagy már nem lehet megoperálni, akkor sok esetben katéteres eljárásokkal, a bőrön keresztül bevezetett tűkkel lehet a daganatot roncsolni, ezzel is elősegítve a gyógyulást" - mondta a professzor.

A betegnapon mindenkinek megvolt rá a lehetősége, hogy közvetlenül a klinika szakembereinek tegye fel azokat a kérdéseit, amelyek a leginkább foglalkoztatják. Erre eredetileg kiscsoportos formában, a klinikai kertjében felállított sátrakban került volna sor, az eső miatt azonban végül a klinika egyik előadótermében lehetett kérdezni. Ez szerencsére egyáltalán nem zavarta a betegeket: a nagy érdeklődés miatt még az emlőrákban érintett nők fehérnemű- és fürdőruha-bemutatója, valamint a Százszorszép Hastánc Klub előadása után is folytatódott a konzultáció.

Az eseményen a DIGI TV forgatócsoportja is jelen volt: nézze meg a rendezvényről készített riportjukat!

Halász Judit levele az emlőrákos betegeknek

Az idei nyílt nap résztvevőinek Halász Judit írt külön levelet: a művésznőt korábban szintén ezen a klinikán kezelték, és egyike azoknak, akiknek azóta sikerült megküzdenie a betegséggel. "Ősszel már tizenegy esztendeje lesz, hogy először átléptem ennek az intézménynek a kapuját. Reszketve, félelemmel telve, mint mindannyian, akik szembesülünk a ténnyel, hogy minket is megtámadott a rettegett betegség. Nem itt értesültem róla, hanem a minden évben meglátogatott mammográfiás szűrés után közölték velem. Vizsgáltak ultrahanggal is, majd kétszer feküdtem a sebészkés alá. A metszeteimet a patológushoz küldték szövettani vizsgálatra. Ezt követte az Onkoterápiás Klinika, ahol aztán megszabták, hogy milyen kezelésre van szükségem" - emlékszik vissza Halász Judit.

"Ez eddig már négy orvos, és ebben még nincsenek benne az asszisztensek és a nővérek. Nincs benne a dietetikus sem, akihez a kezelőorvosom már az első találkozásunk után elküldött, és akinek javaslatára megváltoztak az étkezési szokásaim. Meg kell még említenem az üzletekben dolgozókat is, ahol parókához és speciális protézisekhez segítik a rászoruló betegeket. Leírva mindez szürke és személytelen, számomra azonban nagyon is meghatározó volt. Az orvosommal való első találkozáskor csak egy kérdés volt fontos: meggyógyulhatok-e vagy sem? Hittem a velem szemben ülő doktornőnek, és eldöntöttem, hogy mindent végigcsinálok, amit javasol. Aztán lassan-lassan észrevettem, hogy nem egyvalaki segít nekem, hanem egy egész csapat. A mammográfiás és ultrahangos orvosok, a CT-sek és az asszisztensek mind egy teamet, egy "zenekart" képviselnek. Azt is láttam, hogy a kezelőorvosom első és legfontosabb partnere a patológus. Szinte minden eset minden fordulópontját megosztják egymással, konzultálnak és kikérik egymás véleményét."

"Felfigyeltem arra is, hogy mennyire fontos a szakemberek egymáshoz való viszonya. Az onkológiai kezelés - a színházhoz hasonlóan - valódi csapatmunka: a különbség, hogy itt élet-halál a tét, és minden vérre megy. Sajnos nem minden eset képes szerencsésen végződni. Mégis, az ide érkező betegek számára megnyugtató, ha látják, hogy a csapat - Dank Magdolna docensasszony irányításával - egyetértésben és hivatástudatban működik. Kívánom, hogy a munkájukhoz kapják meg a legjobb körülményeket és a legtöbb lehetőséget, kívánok sok erőt, nyugalmat és jókedvet a betegnap résztvevőinek" - írta Halász Judit.

Halász Judit emlőrákkal való küzdelméről a Rákgyógyítás oldalain olvashat bővebb beszámolót: Halász Judit és a mellrák - nem feledett életöröm

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.