A betegséggel való szembesülés, a betegséghez való hozzáállás

Megosztás:

Mélységes lelki megrázkódtatást jelent minden ember számára, amikor közlik vele, vagy esetleg magától rájön, hogy rákos beteg. E lelki válság mélysége, tartama és megnyilvánulási formái ugyanakkor egyénileg változóak. Ugyanakkor számos tanulmány eredménye meggyőzően szól amellett, hogy a pozitív hozzáállás, az erős gyógyulni akarás igen fontos a betegség elleni küzdelemben.

Az agy e hírt önkéntelenül vészhelyzetként értékeli. Sokféle érzés és gondolat játszódik le az egyénben, és különböző emocionális reakciókat, félelmet, haragot, depressziót hozhat felszínre. Igen gyakran az addig magát lényegében egészségesnek érző ember először szinte nem tudja, nem akarja elhinni és tudomásul venni, hogy megállapították nála a betegséget.

Természetes védekező reakcióként egy ideig hallani sem akar a betegségéről. Gyötrők a kérdések: "Miért éppen én?", "Miért engem sújt az élet?". Az egyént eltöltő félelem szomorúsággal, önsajnálattal, olykor dühkitöréssel párosul, melyet a diagnózis által ugyancsak sokkolt családtagok esetenként - nem értve a beteg lelkiállapotát - személyük ellen irányuló támadásnak tekintenek. A beteg kerülhet a lelki válság olyan fázisába, amikor önmagát vádolja betegsége kialakulásáért, kapcsolatba hozva azt az élete, esetleg nemi élete valamely történéseivel.

Ugyanakkor számos tanulmány eredménye meggyőzően szól amellett, hogy a pozitív hozzáállás, az erős gyógyulni akarás igen fontos a betegség elleni küzdelemben. A gyógyulás érdekében kifejtett aktvitás, cselekvés, az egészségügyi személyzettel történő együttműködés a jobb életminőség záloga. Pozitív hozzáállású betegeknél az állapotjavulás sokkal könnyebben elérhető, szemben azokkal a betegekkel, akik eleve feladják a gyógyulásukba vetett hitüket.

Nagy gyakorlattal rendelkező klinikai onkológusok betegágy mellett szerzett tapasztalataik alapján egyértelműen állítják, hogy a pozitív gondolkodású emberek - bár tudják, hogy életük veszélyben van, vagy talán éppen ezért - teljesebben élik az életüket. Jobban odafigyelnek és értékelik a mindennapi apró örömöket egészséges társaiknál.

Az ilyen pozitív gondolkodású betegek és hozzátartozóik mindent megtesznek a gyógyulásukért, de sokszor lelkiismeretlen, hozzá nem értő emberek, önmagukat "gyógyászoknak" kiadva visszaélnek gyógyulási vágyukkal és a gyógyulásba vetett hitükkel. Ez komoly etikai problémát vet fel. Az ilyen betegek könnyen áldozataivá válnak a tévtanokat hirdető kufároknak, akik fennen hangoztatják, hogy az általuk alkalmazott gyógymóddal mozgósítani tudják a szervezet immunrendszerét, és ily módon le tudják küzdeni a "gyilkos kórt".

Az igazi veszélyt az jelentheti a beteg számára, ha nem veszi igénybe (vagy esetleg csak későn) az orvosilag ajánlott és elfogadott gyógymódokat. Ilyenkor a rákos folyamat előrehaladott állapotba kerül, és már a szakmailag egyre hatékonyabb beavatkozások sem segíthetnek.

Forrás: Medicina Könyvkiadó

Tisztelt Olvasónk! Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

Hírek az Avemarról: